Meseország

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király, volt neki három szép szál fia. Egyszer hívatja a király a fiúkat, és azt mondja nekik:
- Fiaim, öreg vagyok már, érzem nincs sok hátra. Mindegyikőtöket egyformán szeretlek, ezért három botnetem közül a legnagyobbikat annak hagyom, aki a legszebb feleséget hozza a házhoz.

Fogott az öreg király három GPS-t, a fiúk becsukott szemmel ráböktek egy-egy véletlen pontra, és elindultak: az egyik jobbra, a másik balra, a harmadik, a legkisebb pedig ment egyenesen, majd háromszáz méter után enyhén jobbra tért.

A legnagyobb fiúnak szerencséje volt, egy netkávézóba vitte az útja. Leült az egyik gép elé, beregisztrált néhány társkeresőre, majd elkezdte szűkíteni az opciókat: 21 éves, szőke, nagymellű. Nemsokára tucatnyi levelet kapott, alig győzött rájuk válaszolgatni.

A középső fiú sem járt rosszabbul: egy magas épület előtt ért célt. Bement, hát uramfia, egy latin tánciskolába cseppent. Nosza, beiratkozott, és mivel ő volt az egyedüli fiú a csoportban, a lányok kézről kézre adták.

A legkisebb fiú ment, csak ment, hegyeken-völgyeken által, míg estére egy furcsa helyre ért. A bejárat olyan volt, mint egy ódón SZTK főbejárata. Belépett, és majdnem sarkon fordult, mert azt hitte, egy bontásra ítélt házban jár, de ekkor észrevette a bárpultot, ahol egy csapos unatkozott. Rendelt egy sört, mert már nagyon megszomjazott a hosszú úton. Kinézett a kerthelyiségbe, csak két biciklisfutárt látott, akik egy hintaágyból néztek valami kosármeccset a kivetítőn. "Ejha, de ismerős ez a hely nekem", gondolta a királyfi, "mintha olvastam volna már róla valahol erről a helyről, meg hogy ide bölcsészlányok is járnak". Na, gondolta, ha tényleg így van, akkor megpróbálkozik majd velük, leült az egyik asztalhoz.

No, mindegyik királyfi végezte a feladatát az ő legjobb tehetsége szerint. Egyszer csak az öreg király, mit gondol, mit nem, SMS-t küldött az ő fiainak, s kérdi őket, mi a választottjuk neve. Nem telt el sok idő, a királyfiak visszaizentek. A legidősebb, aki a társkeresőkön próbálkozott, ezt írta: "Claudia19, CicaBaba, MercédeszXXX, Virágocska, Tündérboszi, Rékuci". A középső a tánciskolából ezt küldte: "Vivien, Szandi, Niki". A legkisebb csak ennyit írt: "Kata".

Kis idő múlva az öreg király ismét kérdést intézett a fiaihoz: mit dolgozik a lány? "Médiaszakos főiskolás" - válaszolta a legnagyobbik. "Marketing manager" - írta a középső. "Corporate Social Responsibility Consultant" - írta a legkisebb. Az öreg király nagyon meg volt elégedve.

Amikor a nap felkelt, és a királyfiak mind hazatértek, az öreg király meghagyta nekik, hogy hívják meg a menyasszonyukat vasárnap ebédre. "Jó", mondták a királyfiak, és már aludtak is, mint a bunda.

Elérkezett az ebéd napja, az öreg király izgatottan várta a lányokat. Meg is érkezett az első, a legidősebb királyfi választottja, Ernyey Béla.
- De hiszen te nem lehetsz Claudia19! - finnyogott a legnagyobb királyfi.
- Álnéven regisztráltam, mert könyvet írok a társkeresőkről - szabadkozott a lány.

Nemsokára megérkezett a középső királyfi mátkája is, Szabó Patrícia:
- Csak annyit mondok, ez király hely! Na, rohannom kell, a latte macchiatomat se hörpintem fel, mert nemzetközi hajgumi bemutató lesz a Hiltonban, ma egyébként nagyon pörgős napom van, beleszédülök szinte, de az vesse rám az első követ, aki nem irigyel. Mutattam már milyen trenya nacim van? Boldog-boldog-boldog napot mindenkinek, aki él és mozog, és ne feledj mosolyogni, mert akkor mások is visszamosolyognak rád!

Amint a volt főszerkesztő elviharzott, a legkisebb királyfi telefonja megcsörrent:
- Helóka, elakadtam a Nagykörtén, de nem a trekkingemmel jöttem, felétek meg nincs bicóút. Most el kell mennem a bike shopba, mert elfogytak a patronok a pumpámhoz, és akkor már kiugrok a Decathlonba is, új termosapkák érkeztek állítólag.

Ha a lányok normálisak lettek volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király, aki nagyon szerette a zenét. Volt neki egy nagy ládája telis-tele lemezekkel, meg egy olyan lemezjátszója, amire egyszerre kettő korongot is fel lehetett rakni, sőt, visszafelé is le lehetett őket játszani. Ezeket az öreg király még akkor is magával vitte, amikor a birodalom legkisebb szigetére hajózott ki a harmincháromfejű sárkány legyőzésének évfordulójára, aki hosszú évekig rettegésben tarotta a helyieket. Az alattvalók mindig örömmel fogadták az uralkodó érkezését, mert az ünnepség részeként este a sziget grófja kinyittatta a palotát, és hét teremben folyt a mulatozás. A középső teremben maga a király pakolta a korongokat, persze a saját cuccán, csak az erősítést adta a gróf, az öreg király sosem felejtette otthon a jack-RCA átalakítóját.

Történt azonban egyszer, hogy a szigetre igyekvő királyi hajót kalózok támadták meg, és bár a támadásban szerencsére senki nem sérült meg, a király lemezeit mind utolsó szálig elvitték, csak a csupasz lemezjátszókat hagyták meg neki. Hej, nagy búsulásra adta a király a fejét, mert a Test Department-lemezeket talán még pótolni tudja az e-bayről, de hogy az East első három albumát hol tudja megszerezni, arról fingja se volt.

Ki is hirdette az országban, hogy aki visszaszerzi a zenéit, annak adja a lányát és a fele lemezjátszóját. Jöttek is mindenfelől a próbálkozók, hercegek, gófok, bárók, válogatott cigánylegények, de egy Kraftwerk-összesnél egyik sem tudott többet letenni az asztalra. Most búsult csak igazán a király, mert látta, hogy oda van minden. Ekkor eléje lépett Zsolt vitéz, a híres nemzetközi família legkisebb fia, és így szólt:
- Uram királyom, életem-halálom kezdbe ajánlom, megkeresem a kalózokat és visszahozom a te lemezeidet!
- Hát menj, addig se itt rontod a levegőt, és vidd magaddal apádat is, de aztán tartsad szavadat, vissza ne gyere üres kézzel!

Zsolt vitéz nekivágott, ment hetedhét ország ellen, már elhagyta az utolsó polgári köröket is, amikor a tengerhez ért. Ott állt lehorgonyozva a kalózok hajója, rögtönzött állványokra ki volt rakva két hangfal, mert aznap éppen Deák Bill Gyula lépett fel náluk, akit a kalózok féllábú kapitánya valamiért nagyon szeretett. A kalózok békésen söröztek az énekessel, amikor elébük toppant Zsolt vitéz, kihúzta magát, és csak úgy szikrázott a szeme:
- Most pedig adjátok bekk a lemezeket, vagy lesz itt b+!
- Tessék - mondták a kalózok, és gondosan összecsomagolták a király cuccát - menj békével.

Zsolt vitéz elindult hazafelé, hegyeken-völgyeken át, vitte a király százszor száz lemezét. Estefelé elért az Ezüstrétre, ahol elnyomta az álom. Álmában megjelent neki Dévényi Tibor, és ezt mondta:
- Mikor felébredsz, leszakítasz száz virágot a rétről. Mindegyik virágnak száz szirma van, azokat egyenkint leszeded, és ráragasztod a király lemezeire.

Amikor Zsolt vitéz felkelt reggel, úgy is tett. Azzal megindult hazafelé. Estére ismét egy rétre ért, ahol minden aranyból volt, mert ez volt az Aranyrét. Ott is elaludt, s ismét Dévényi Tibor jelent meg az álmában:
- Innen is szakíts le, de ne száz virágot, hanem amennyit csak bírsz. Ezeket őrizd meg jól. Ha megfogadod tanácsomat, gazdag és fontos ember leszel, s a következő választásokig már fél lábon kihúzod.

Következő nap Zsolt vitéz elért a palotához. Hej, hogy megörült a király, amikor meglátta, hogy visszahozta a kedvenc lemezeit! Gazdagon megjutalmazta Zsolt vitézt, és rábízta a királyság összes hangfelvételének jogkezelését. Zsolt vitéz fogta az ezüstréten szedett virágokat, és elkezdte ráragasztani mind a lemezekre, de még a fényképezőgépekbe való memóriakártyákra meg a DJ-k seggére is.

Még ma is azt ragasztaná, ha időközben nem nevezték volna ki államtitkárrá.

* * *

Kedves gyerekek, mára ennyi volt a mese, aludjatok szépen, de elalvás előtt kapcsoljátok ki az mp3-lejátszóitokat, nehogy a nyakatokra tekeredjen a fülhallgató zsinórja, vagy ami még rosszabb, lemerüljön reggelre az aksi. Szép álmokat!
 

Kedves gyerekek, először egy réges-régi mesét mesélek nektek, amelyet még akkor hallottam a nagyanyámtól, amikor még makkos cipőben rugdostam a port, hogy csupa kosz lett tőle a fehér zoknim.

A történet egy kislányról szól, aki régen űrhajós volt, de hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, nem jutott ám el az űrbe, mert útközben eltévedt, meg a felszerelésével is adódtak gondok. Hajaj!

Mese Anettkáról és a rakoncátlan szkafanderről, tessék, csak tessék.