Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király, aki nagyon szerette a zenét. Volt neki egy nagy ládája telis-tele lemezekkel, meg egy olyan lemezjátszója, amire egyszerre kettő korongot is fel lehetett rakni, sőt, visszafelé is le lehetett őket játszani. Ezeket az öreg király még akkor is magával vitte, amikor a birodalom legkisebb szigetére hajózott ki a harmincháromfejű sárkány legyőzésének évfordulójára, aki hosszú évekig rettegésben tarotta a helyieket. Az alattvalók mindig örömmel fogadták az uralkodó érkezését, mert az ünnepség részeként este a sziget grófja kinyittatta a palotát, és hét teremben folyt a mulatozás. A középső teremben maga a király pakolta a korongokat, persze a saját cuccán, csak az erősítést adta a gróf, az öreg király sosem felejtette otthon a jack-RCA átalakítóját.

Történt azonban egyszer, hogy a szigetre igyekvő királyi hajót kalózok támadták meg, és bár a támadásban szerencsére senki nem sérült meg, a király lemezeit mind utolsó szálig elvitték, csak a csupasz lemezjátszókat hagyták meg neki. Hej, nagy búsulásra adta a király a fejét, mert a Test Department-lemezeket talán még pótolni tudja az e-bayről, de hogy az East első három albumát hol tudja megszerezni, arról fingja se volt.

Ki is hirdette az országban, hogy aki visszaszerzi a zenéit, annak adja a lányát és a fele lemezjátszóját. Jöttek is mindenfelől a próbálkozók, hercegek, gófok, bárók, válogatott cigánylegények, de egy Kraftwerk-összesnél egyik sem tudott többet letenni az asztalra. Most búsult csak igazán a király, mert látta, hogy oda van minden. Ekkor eléje lépett Zsolt vitéz, a híres nemzetközi família legkisebb fia, és így szólt:
- Uram királyom, életem-halálom kezdbe ajánlom, megkeresem a kalózokat és visszahozom a te lemezeidet!
- Hát menj, addig se itt rontod a levegőt, és vidd magaddal apádat is, de aztán tartsad szavadat, vissza ne gyere üres kézzel!

Zsolt vitéz nekivágott, ment hetedhét ország ellen, már elhagyta az utolsó polgári köröket is, amikor a tengerhez ért. Ott állt lehorgonyozva a kalózok hajója, rögtönzött állványokra ki volt rakva két hangfal, mert aznap éppen Deák Bill Gyula lépett fel náluk, akit a kalózok féllábú kapitánya valamiért nagyon szeretett. A kalózok békésen söröztek az énekessel, amikor elébük toppant Zsolt vitéz, kihúzta magát, és csak úgy szikrázott a szeme:
- Most pedig adjátok bekk a lemezeket, vagy lesz itt b+!
- Tessék - mondták a kalózok, és gondosan összecsomagolták a király cuccát - menj békével.

Zsolt vitéz elindult hazafelé, hegyeken-völgyeken át, vitte a király százszor száz lemezét. Estefelé elért az Ezüstrétre, ahol elnyomta az álom. Álmában megjelent neki Dévényi Tibor, és ezt mondta:
- Mikor felébredsz, leszakítasz száz virágot a rétről. Mindegyik virágnak száz szirma van, azokat egyenkint leszeded, és ráragasztod a király lemezeire.

Amikor Zsolt vitéz felkelt reggel, úgy is tett. Azzal megindult hazafelé. Estére ismét egy rétre ért, ahol minden aranyból volt, mert ez volt az Aranyrét. Ott is elaludt, s ismét Dévényi Tibor jelent meg az álmában:
- Innen is szakíts le, de ne száz virágot, hanem amennyit csak bírsz. Ezeket őrizd meg jól. Ha megfogadod tanácsomat, gazdag és fontos ember leszel, s a következő választásokig már fél lábon kihúzod.

Következő nap Zsolt vitéz elért a palotához. Hej, hogy megörült a király, amikor meglátta, hogy visszahozta a kedvenc lemezeit! Gazdagon megjutalmazta Zsolt vitézt, és rábízta a királyság összes hangfelvételének jogkezelését. Zsolt vitéz fogta az ezüstréten szedett virágokat, és elkezdte ráragasztani mind a lemezekre, de még a fényképezőgépekbe való memóriakártyákra meg a DJ-k seggére is.

Még ma is azt ragasztaná, ha időközben nem nevezték volna ki államtitkárrá.

* * *

Kedves gyerekek, mára ennyi volt a mese, aludjatok szépen, de elalvás előtt kapcsoljátok ki az mp3-lejátszóitokat, nehogy a nyakatokra tekeredjen a fülhallgató zsinórja, vagy ami még rosszabb, lemerüljön reggelre az aksi. Szép álmokat!